Kezdőlap arrow Nyilatkozatok arrow Hitelzuhanyban fürdünk
Hitelzuhanyban fürdünk PDF Nyomtatás E-mail



A rendszerváltozás előestéje táján egyszer hivatott kórházunk főigazgató főorvosa. Számon kérte rajtam, hogy az általam vezetett pszichiátriai osztálynak túl nagy a gyógyszerfogyasztása.
Azon túlmenően, hogy szakmailag indokoltam gyógyszerrendelésünket, hozzátettem: egyébként azt sem tudom, mi a gyógyszerek ára, hiszen még mutatóba sem láttam az osztályokra lebontott költségvetést. Sose láttam azt a keretet sem, amit a főigazgató szerint túlléptem.

Ez eddig bevezető is lehetne a szocializmus politikai gazdaságtanába. Ám azért bocsátottam előre, mert valahogy így voltunk nagyon sokan az Ország Házában is. Nem jutván többlet-tájékoztatáshoz – legfeljebb egymásnak is ellentmondó szakvéleményekhez –, rábíztuk magunkat szakmai kabinetjeinkre, s a szerint szavaztunk. A szavazási dömping korában ez érthető is volt.

Azután ahogy a helyzet romlott, egyre többször találkoztunk a választópolgárok nekünk feltett kérdéseivel. Eleinte felmondtam ilyenkor szakmai csapatunk véleményét, majd egyre erősebben éreztem, hogy ismereteket kell szereznem a felelősségteljes döntések érdekében. (Ez már csak azért is nehéz volt, mert gyakran éreztették velünk a szakmabeliek, hogy ne üssük bele az orrunkat bonyolult rendszereikbe.)

Kérem tehát az olvasót, hogy így próbálja megérteni a pénzügyminiszterhez legutóbb feltett kérdéseimet és a válaszok értékelését.

Egyik kérdésemet az IMF-hitelfelvétel váltotta ki. Ugyanis felvételekor a Magyarországon működő bankok nem voltak eladósodva, s ez meg is látszott azon, hogy milyen óvatosan elutasító volt hozzáállásuk a hirtelen felajánlott állami adományhoz. Megkérdeztem tehát, hogy a kormány miért vette fel mégis a hitelt? Nem lett volna a hitelfelvételt elkerülendő Magyarországnak devizalikviditást biztosítani?

A pénzügyminiszter szerint „Az IMF-hitel felvételére akkor került sor, amikor az ország – beleértve a devizahitelekben érdekelt bankokat, vállalatokat, lakosságot – számára megnőtt a devizalikviditás megfelelő biztosításának kockázata. A nemzetközi pénzpiaci válság körülményei között más módon nem volt lehetséges az ország devizafinanszírozásának kockázatát mérsékelni.”

Az érdemi válasz többféle is lehetett volna, de mindenek előtt a pénzmozgások vizsgálatából kellett volna kiindulnia. Én például ki tudnék indulni abból, hogy a külső kézben levő kereskedelmi bankok legutóbbi mérlegei mind óriási kamat- és jutalékbevételt mutatnak. Folyószámla-állományukon hatalmas mennyiségű kamatmentes pénz van, ugyanakkor igen kis mértékű a hazai vállalkozóknak nyújtott hitel. Ehelyett fő pénzhozó tevékenységük a sokféle, hasznot hajtó pénzügyi manőver (spekuláció) és a pénzük kamatoztatása a Magyar Nemzeti Banknál. A hasznot azonban forintról devizára kell váltani, ha haza akarják küldeni anyabankjaiknak. Ehhez viszont sok devizának kell lennie az MNB-ban. Nahát vegye fel az ország ezt hitelként.


Vagy ki lehetett volna indulni abból, amit Varga István fejtett ki a Magyarországért Egyesületben, hogy az IMF/WB/EU-hitelre azért volt szükség, mert a kisebbségbe szorult kormány az „el a kezekkel az egészségügytől” üzenetű népszavazás után nem tudta tovább erőltetni az állam (lenini) elhalásának folyamatát. Egyre erősebb az ellenállás a közvagyon maradékának széthordásával szemben. Na de van erre is megoldás. Ha felvesz egy nagy hitelt a korábbiak mellé, akkor a hitel feltételei közé a hitelező beépítheti mindazt követelésként, amit nem sikerült eddig a torkunkon lenyomni. A magánosítás végső lökését megadhatja egy szerződési kényszer! Lehet azt mondani, hogy ez sajnos az „adós, fizess” tárgykörébe tartozik.


És hogy nem tévedünk nagyot, ha ezt is gyanítjuk arra két körülmény is utal. Egyik, hogy az ország eladósításának legújabb lépéseit a kormány rajtaütés-szerűen, politikai egyeztetés megkísérlése nélkül hajtotta végre. Másik, hogy a miniszterelnök által az országgyűlés mostani első ülésén bejelentett csúcs-Bokros csomagot mindenki legalábbis fenntartással fogadta – még a tőzsde sem torpant meg mélyrepülésében – csak és kizárólag az IMF sietett fenntartás nélkül üdvözölni.


József Attilával szólva: „Gondoljátok meg, proletárok!”


Dr. Kelemen András
 
< Előző   Következő >