Kezdőlap arrow Nyilatkozatok arrow KÜZDELEM A HAGYOMÁNYÉRT
KÜZDELEM A HAGYOMÁNYÉRT PDF Nyomtatás E-mail
A magyar Szent Korona a magyarság hagyományos küldetéstudatának formálója történelmünk sok évszázadán keresztül. A nemzeti összetartozás szimbóluma. A Szent Koronához kötődő közjogi rendszerünk alapja, a Szent Korona-tan a magyar történeti alkotmány alapelveinek közös elnevezése. Magyarországnak az állami kezdetektől (a 9. és 10. századtól) egészen 1949-ig történeti alkotmánya volt. Az alkotmány egy nemzeti közösség életének legmagasabb szintű szabályrendszere. Rendezi az állam, az állami szervek és az állampolgárok viszonyát, meghatározza az alapvető országos intézményeket és azok működését.

Az alkotmány lehet történeti vagy kartális típusú. A történeti alkotmány az évszázadok alatt megszületett következő törvények és a közösség által kialakított szabályok (az országos szokásjog) egymásra épülő, egymást kiegészítő rendszere. A kartális alkotmányok pedig egyetlen törvényben kívánják összegyűjteni azt, amit a történeti alkotmányok esetén "élő alkotmányként" az évszázados tapasztalat összegyűjtött. A két alkotmányos szemlélet közti alapvető különbség, hogy a történeti, közjogi szemlélet az állam életét egyetlen organikus folyamatnak tartja. A kartális alkotmányok készítői azonban "a múltat végképp eltörölni" akarják. A kartális alkotmány akkor lehet szükségszerű, ha az állam történetének legfeljebb egy-két évszázados múltja van. Más esetekben inkább arról van szó – ahogy Teleki Pál megjegyzi –, hogy a kartális alkotmány nem a közösség önszabályzó rendje, hanem a hatalom közvetítője.

A magyar történeti alkotmány elválaszthatatlanul kapcsolódik a Szent István koronájaként ismert Szent Koronához. Az 1978 óta folyó tudományos kutatások eredményei megerősítették azt a történeti és közjogi hagyományt, miszerint koronánk Szent István király (uralkodása: 997–1038) korában már biztosan létezett. A korona az eurázsiai és az atlanti kultúrkörben az egyetlen "Szent"-ként ismert és tisztelt államiságot kifejező ékszer. Ennek két alkotmányos, közjogi és történeti jelentősége is van. Az egyik a szuverenitás kérdéséhez kapcsolódik. A szuverenitás jelenti egyrészt egy adott állam függetlenségét a többi államtól, másrészt az országon belüli kizárólagos főhatalommal való megkérdőjelezhetetlen rendelkezési jogot. Magyarországon a történeti alkotmány szerint a szuverenitással, vagyis a legfőbb hatalommal való rendelkezési jog – eltérően az európai hagyományoktól – nem az uralkodóé vagy a népé, hanem a Szent Koronáé. Ezért sem az uralkodó, sem a nép nevében nem lehet centrális hatalmi mechanizmust kialakítani, sem diktatórikus, sem demokratikus keretek között. Kizárt a kisebbségi uralom, miután a hatalom forrása, szuverenitása sem az emberektől származik. Ugyanakkor az uralkodó (az államfő) és a nemzet (nép) között már az állami élet kezdetétől kialakul a megosztott, egymást ellenőrző hatalom, hiszen ha a szuverenitás nem is az övék, de a hatalom birtokosa és gyakorlója az ember.

Ráadásul Magyarországon a hatalom első számú birtokosa nem a király, hanem a nemzet. Az országnak van királya, és nem a királynak országa. Magyarországon a kora középkor óta kialakult egy olyan hatalomgyakorlási – közigazgatási szerkezet, amelyben nemcsak az államfői és a nemzet nevében gyakorolt központi hatalom került egymással egyensúlyba, hanem az önkormányzatiság is képes volt ellensúlyozni a központi hatalmat. A területi, nemzeti-etnikai, vallási, szakmai és gazdasági autonómiák rendszere képes volt megakadályozni, hogy a központi hatalom tartós önkényuralmat gyakoroljon.

Ez a rendszer, valamint a föld tulajdonlásának korlátozása (ősiség), amellett, hogy egzisztenciális biztonságot nyújtott, legalább a nemzeti szuverenitás részleges biztosításával megakadályozta a nemzetközi monetáris hatalom teljhatalmát Magyarországon, a nemzet és az ország felszámolását. Szükséges elve és gyakorlati rendszere volt a történeti alkotmánynak a jogok és kötelezettségek arányának fenntartása. Akinek kevesebb politikai joga van, annak kötelességei is kisebbek. (Ha például valakinek nincs országos politikai joga, akkor annak nem kell az állam katonai és államigazgatás költségeit fedeznie, és a földjét vagy eszközeit sem veheti el senki. Akinek pedig nagy a vagyona, annak megfelelő arányban alakul a kötelezettsége is. A mostani alkotmány ezzel szemben megengedi, hogy kivételezett monetáris csoportok adómentesen rendelkezzenek a nemzeti össztermék jelentős részét jelentő extraprofitjuk felett, miközben az állami költségeket, így az adósságszolgálatot ráterhelik a bérből élőkre, a kistermelőkre, a kisebb vállalkozásokra.)

Annak, hogy a korona a hatalom forrása, az a másik alkotmányos jelentősége, hogy bizonyos örök isteni parancsokat, elveket az ember nem változtathat meg. A korona szent jellege közvetlen, élő kapcsolat fejez ki a teremtő és a teremtett világgal. Ezért tisztelik "Újszövetségi Frigyládaként", valamint a Szűz Anyának történt felajánlása óta (1038) az ő koronájaként. Magyarországot ezért is nevezik Regnum Marianumnak, Mária Országának.

A Szent Korona-tan elsődlegesen egy királyság típusú állam alkotmányának lényege, de nem zárja ki a köztársasági formát sem, hiszen az örök (természetjogi) elvek által behatárolt hatalmat jelent. A Szent Korona-tan az önkényuralom bármely formáját kizárja. Aki a megosztott hatalomgyakorlás elveit megkerülve, illetve idegen katonai megszállás következtében gyakorol hatalmat, annak tettei lehetnek ugyan jogszerűek, de sohasem törvényesek. Ezért az ilyen hatalomgyakorlás illegitim.

1989 óta folynak a közéleti viták a Szent Korona, a történeti alkotmány, valamint az új rendszer viszonyáról. Ezek az összecsapások valójában a nemzeti múlt értékeléséről, nemzeti öntudatunkról, összetartásunkról, azaz a jövőnkről szólnak. Vajon néhány évtized múlva beszélhetünk-e még önmagát magyarként meghatározó nemzeti közösségről? Akik a múltat, vagyis jövőnket el akarják törölni, akik a tudatlanságot, a műveletlenséget és a hazugságot, az alpáriságot is "büszkén" felvállalva küzdenek koronánk és más nemzeti szimbólumaink ellen, azok tudják, miért teszik. Ezek a támadások azért is nemtelenek, mert pártállástól függetlenül azon a közös közjogi alapon állnak, hogy a mai magyar politikai rendszer nem az 1944–46 előtti törvényes rendszerekkel folytonos, hanem az 1946–49-ben létrehozottal. Bár politikailag elismerik, hogy a korábbi rendszer diktatórikus volt, mégis törvénytelen országgyűlésének alkotmánya adja a mai rendszer alapját Ezzel azt is kimondják, hogy törvényes volt az államosítás, majd a spontán privatizáció, a diktatúra által elkövetett bűncselekmények elévülnek, törvényes az államadósság s a többi. Ezzel gyakorlatilag a diktatúra oligarchiájának folytatását biztosították, úgymond alkotmányosan.

1989–91 után két választási lehetőség van: vagy 1949 örökségét vállaljuk közjogilag, vagy az 1944 előtti magyar államiság törvényes rendszereit. Nincs harmadik választás, nincs új államalapítás. Ez továbbra is a magyarok és velünk együtt élő népek országa.
A kormány az 1999-es emléktörvény tervezetét is az 1989 körül kialakított közjogi konszenzus alapján nyújtotta be az Országgyűlésnek. Hangsúlyozták, hogy a Szent Koronának semmiféle közjogi szerepe nincs az 1989 utáni rendszerben. Az akkori ellenzék azonban magát a törvénytervezetet is erre tett kísérletként értékelte, hevesen támadva a Szent Korona-tant. Elfeledve-elhazudva, hogy a köztársaságról szóló 1946. évi I. törvény, amelyet ők is a mai alkotmányos rend politikai előzményeként kezelnek, pozitív hagyományként kezeli a Szent Korona-tan demokratizmusát, nemzeti örökségét. Az ellenzéknek nem tetszett, hogy a Szent Koronát átvitték az Országgyűlés épületébe. Támadta továbbá a köztársasági elnök részvételét a Szent Korona Testületben. A kormányzati előterjesztő kompromisszumként végül elhagyta a törvényjavaslat utalásait a Szent Korona-tanra. Az ellenzéki és a kormánypárti képviselők egyetértettek abban is, hogy a Szent Korona szuverenitása nem népszuverenitás, azonban ennek jelentőségét – vagyis azt, hogy a népszuverenitás a királyi szuverenitáshoz hasonlóan magában hordja az önkényuralmi hatalmi gyakorlás alkotmányos lehetőségét – nem fejtette ki senki.

Egyes liberális közéleti személyek épp ezzel vádolták az Orbán-kormányt. (És mi a helyzet 2002 óta?)

A törvényt végül a kormánypárti többség elfogadta, a Szent Koronát megható ünnepség keretében 2000. január 1-jén átszállították az Országgyűlés épületébe. Az Alkotmánybíróság 26/2000. (VII. 6.) határozata – ellenzéki beadvány alapján – elutasította, hogy a törvény alkotmányellenes. Megállapította, hogy a törvény nem teszi a közjog részévé a Szent Koronát, és miután a hatályos alkotmány nem foglalkozik a Szent Korona-tan hatályosságával, azért az Alkotmánybíróság nem mond értékítéletet a tannal kapcsolatban. 2006-ban a kormány kormányrendeletben utasította az igazságügyi, az oktatási és a kulturális minisztert, hogy dolgozzanak ki egy új jogszabályt a Szent Korona elhelyezéséről, valamint a nemzeti szimbólumok használatáról. El lehet képzelni, milyen szándékok munkálkodhatnak.

A nemzeti hagyomány tisztelői az Országgyűlésben a Szent Korona állami és nemzeti szimbólumként történő elfogadásáért állnak ki, bár közjogi szerepét ők sem vállalják. Mit lehet ezek után mondani azokról, akik az anyagi-politikai hatalomnak az ideiglenes alkotmányos rend alapján történő "jogos" bitorlása mellett még egy ősi nemzet ősi szimbólumát is folyamatosan megsértik és gyalázzák? El merik távolítani Szent István ünnepéről, aki a Szent Koronánkat felajánlotta Nagyboldogasszony ünnepén Jézus Krisztus Szentséges Anyjának? Nem inkább őket kellene eltávolítani?

Dr. Tóth Zoltán József

( A cikk augusztus 19-én jelent meg a Magyar Hírlapban)
 
< Előző   Következő >