Kezdőlap arrow Nyilatkozatok arrow Népszavazás előtt
Népszavazás előtt PDF Nyomtatás E-mail
Ma már talán megmosolyogtató, hogy milyen nagy reményeket fűztünk sokan a demokratikus átalakuláshoz.

 Nem akartuk látni, amit valójában tudtunk: hogy elgyötörten és lesántultan indulunk egy futóversenyen. Így történt, hogy a rendszerváltozás végeredménye a remélt függetlenség, önrendelkezés és tisztes jólét helyett a közvetlen függés a világot kormányzó erőktől. A szovjet korszakban a tényleges helyzet eltagadása a függés önkéntesnek látszó elfogadásával járt. Ám ebben hasonlatos mai helyzetünk az akkorihoz. Hasonlatos elsősorban abban, hogy a hatalom tulajdonosainak ma is érdeke a hamis közbeszéd. Ez az ami akadályozza a magyar közösség eredményes építését. Ma már nem tudhatjuk, mi a politikában a bal és mi a jobb, hogyan került a szélsőség középre és a társadalom védelme miért lett magyarkodásként megbélyegezve. Gyanúsakká váltak közös hagyományaink, s a politikai hatalom folytonossága egy korábbi, reánk erőltetett idegen önkényuralmi rendszerből származik. A jogutódpárt így lett utódpárt. Veszélyes színben tűnnek fel hagyományaink: a Szent Korona mintha már nem a nemzet megtestesítője volna, hanem maga is önkényuralmi jelkép – ami sosem volt; az Árpádok turulmadara inkább ne jelenjék meg szoborként, az Árpádok zászlószínei pedig egy idegen megszállás jelképeivel keveredtek össze egyes megzavart agyakban. Ilyen felszínes gondolkodással akár Móricz Zsigmond is meggyanúsítható, hogy híres regényhőse egy nyilas: Nyilas Misi…

Ha nincs közös hagyomány, akkor nincs társadalom, nincs összetartozás-érzés a nemzedékek között sem. Van önértékbeli bizonytalanság, merünk kicsik lenni, s egyre kevesebben képzelik el együtt egymással jövőnket.

Ezért van az, hogy az ismételt nekirugaszkodások ellenére nem sikerült a mai törvényesség alapját jelentő alkotmányt eloldozni a korábbi, már 1956-ban megbukott rendszertől.

     S ezért tenyészik tovább, a diktatúra elmúltával is a hazugságpolitika. Ahogyan Rákosinak szüksége volt a kollektív bűnösség meghirdetésére, amikor „bűnös népként” fosztotta ki és űzte el ősei földjéről a magyart, ugyanúgy volt szüksége Hruscsovnak arra, hogy 1956 november 4-ét a magyar népnek nyújtott internacionalista segítségként tüntesse fel. ÉS ámbár országgyűlésünk első törvénye ismeri el jogrendünk alapjaként 1956 forradalmát és szabadságharcát, azért akadhat olyan képviselő, aki a szabadságharcosokat zsidókra vadászó, börtönből szabadult nyilaskereszteseknek tartja. Azért közénk jöhet Gorbacsov kijelenteni, hogy kellett az a szovjet legázolás. A hazugságpolitika lényege, hogy az őszintétlen ünnepek – Imre, Te mit csinálnál a helyemben? – után most megszületett a hazug ünnep, melyben a hatalom a nép távoltartásával ünnepel – tavaly óta.

Nem is történhetett másképp. Hazug programmal nem építhető társadalom. Nyakunkon a létünkbe gázoló elszegényedés, miközben  alig több, mint egy éve nagy-a-jólétről, dübörgő gazdaságról szól a mese. Adócsökkentésről hoztunk öt évre szóló, de félévig sem tartó határozatot, és akadt aki alaptalan ellenzéki vádaskodásnak mondta a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, a tandíjat.

Most itt nyomul a szociális válság. Ám, mint minden válság, kettős lehetőséget nyújt nekünk. Megbéníthat, de mozgósíthat is. Ha pedig mozgósít, az a közösséget újraalkotó cselekvéshez vezethet. Ehhez az első lépés a dolgok néven nevezése. Mert hiába ömlik a vízcsapból is, hogy demokrácia, jogállam és az egyenlők versenyére alapozott piacgazdaság; ha az emberek nem ezt tapasztalják.

Mondhatják, hogy a népszavazás egyes kérdései nem erről szólnak. Mégis mindenki tudja, hogy ez van mögöttük. És amikor a szavazólapon behúzzuk a kereszteket, akkor a hazugságpolitikára mondhatunk nem-et.
 
< Előző   Következő >