Kezdőlap arrow Ajánlott írások, érdekességek arrow 112 éve született Esterházy János
112 éve született Esterházy János PDF Nyomtatás E-mail

 

 

112 éve született Esterházy János

1901. március 14-én született Esterházy János. Ebből az alkalomból emléktáblát avattak az Országházban a Magyar Összefogás Bizottságának üléstermében, amely ettől fogva az ő nevét viseli. Belépve a terembe, az elnökséggel szembeni falon egy budai tájképet pillantunk meg, előterében a Vár tövében álló Szent György-szoborral. A Nagy Lajos királyunk idejében élt kolozsvári testvérpár sárkányölő szobrának eredetije ma a prágai várban, a Hradzsinban áll. Ez a mestermű éppúgy, mint Esterházy János emléktáblája összeköt minket visegrádi országokat. A Szent György-szobor mai napig azt üzeni népeinknek, hogy az alvilági erők legyőzhetőek. S immár csaknem 70 évvel a II. Világháború befejezte után végre itt az ideje, hogy Prágától Budapestig meghalljuk ezt az üzenetet. Itt az ideje annak, hogy elmúljék a „vae victis” – jaj, a legyőzöttnek! - logikája és igazságot szolgáltassuk azoknak, akik az embertelenség legsötétebb napjaiban is meg tudták őrizni emberségüket; s különösen azoknak, akik merték ekkor is vállalni, hogy kisugározzák ezt környezetükre: kimondván a szeretet igazságát és fellépve az üldözöttek védelmében.

Szörnyű szenvedéseid ellenére boldog vagy te, Magyarország, hogy a megsemmisítő pusztítás korában, történelmünk legsötétebb óráiban is felcsillanhatott fiaidban a kegyelem fénye! A józan ésszel kilátástalannak ítélhető helyzetben, a testi és lelki pusztulás örvényében mindig akadt, aki legyőzte a személyét és közösségünket egyaránt fenyegető rettenetet és felmutatta a nemzet igazi fényét. Felemelő érzés tudni, hogy akadtak olyanok, mint Mindszenti József vagy Márton Áron. S még felemelőbb, hogy nemcsak az egyházak felelős vezetői között, hanem a napjainkban sokszor joggal lenézett politika művelői között is akadt fényességes csillag. Legfényesebbje Esterházy János. A diktatúrák az ő emlékét is meggyalázni törekedtek, s fontos, hogy a reá kimondott háborús bűnösség ellen a teljes rehabilitálásig küzdjünk. Így gondolta ezt az Országgyűlés, amikor a jelen parlamenti ciklusban, 2011-ben Esterházy-emlékülést tartott a Felsőházi Teremben.

Életét és tetteit tanulmányozva egyértelműen látszik, hogy ha csupán saját személyére gondol, többször is kitérhetett volna az őt elpusztítással fenyegető gonosz hatalmak elől. Megvolt a lehetősége, hogy a Felvidék magyarjainak többségével visszatérjen Magyarországhoz. S előre lehetett látni, hogy egyedüli kiállásával nem mentheti meg a Szlovákiában is pusztulásba lökött zsidóságot. S azt is, hogy ordas gyűlöletet kelt egyértelmű közösségi feladatvállalása, az üldözöttek mellé állása. Olyan gyűlöletet, amely holtában sem ereszti, s emlékét folyamatosan bemocskolni törekszik. Háborús bűnösnek kiáltja ki azt, aki közösségéért él, s aki felebaráti összetartozásnak ad hangot az embertelenség tombolása közepette.

A hazug vád lehet akármilyen hangos és szívós, vállalnunk kell, hogy felemeljük vele szemben hangunkat. Vállalnunk, hogy az Ország Háza befogadja és óvja értékeinket. S bíznunk abban, amit egy másik sorsüldözött magyar, Wass Albert mond: „a csillagok járása változó”. A háborús bűnösség vádja már 1993-ban megroppant, amikor az orosz legfelsőbb bíróság kimondta ítéletének semmisségét és rehabilitálta őt.  Lengyelország 2009-ben a Polonia Restituta díjjal tűntette ki embermentő tevékenységéért, 2011-ben pedig a lengyel szenátus elnöke jelenlétében lepleztem le varsói szobrát. S amikor 2011-ben a prágai Motol köztemetőben, a kommunizmus áldozatainak emlékművénél letettem koszorúmat, tudatában voltam, hogy már Csehországban is megtört a jég, hiszen a cseh külügyminiszter jóval korábban: 2007-ben kijelentette, hogy tiszteli Esterházy János háború alatti állásfoglalását. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2011-ben a New York-i Rágalmazás-ellenes Líga is díj-átadással ismerte el üldözötteket mentő tevékenységét, akkor fogalmazhatunk úgy, hogy immár csupán szülőföldjén számkivetett. Ha majd Szlovákia is elismeri Esterházy János emberi nagyságát, akkor válik teljessé az a folyamat amit Trianon akart lehetetlenné tenni a térségünk népeinek összeugrasztásával, amit azután a Benes-i dekrétumok teljesítettek ki – s aminek szellemét, függetlenné válván rögtön elkezdtünk rendezni a visegrádi folyamattal. Már ma is látszik, hogy nemcsak politikailag, de erkölcsileg is a legnagyobb tett: az összefogás  elkezdi hozni gyümölcsét.

Eszterházy János emléktáblája pedig valami korunkban szokatlan jelenségre hívja fel a figyelmünket. Arra, hogy a – közhittel és gyakori tapasztalatunkkal ellentétben - politika és az erkölcs nem feltétlen áll szemben egymással. Vehetjük ezt a táblát a politikai erkölcs emlékművének is, s mint ilyennek, legmegfelelőbb helye épp az Ország Házában van.  Jelképes erejű tett, hogy az Országházon belül is az a terem kapja Esterházy János nevét, ahol a Magyar Összefogás Bizottsága ülésezik és hozza nemzetpolitikai döntéseit. S akár ennek az épületnek a túlsó oldalán a Bibó-emléktábla, létével bizonyítja azt, hogy létezik olyan emberi nagyság, amely a Szózatban foglalt rendületlen hűséget valósítja meg.

Ezzel a méltó megemlékezéssel is a magyar lélek költözik vissza a Duna-parti megújuló épületbe, s így válik az Ország Háza lépésről-lépésre a Nemzet Házává. Már akkor megkezdődött ez a folyamat, amikor a népfelséget megkoronázván a 2000. év kezdetén itt lelt otthonra a számkivetésből hazatért Szent Korona. Kiteljesítvén Reményik Sándor igazságát, azt hogy  

„Országokat lehet szétdarabolni:

Nem lehet legyilkolni lelkeket.”

Így  költözött a mostani márciusban közénk Eszterházy János szelleme.          

Budapest, 2013. március 18.

Dr. Kelemen András

 

 
< Előző   Következő >