Kezdőlap arrow Ajánlott írások, érdekességek arrow Pierre Bessard: Az euro, a hiányzó projekt
Pierre Bessard: Az euro, a hiányzó projekt PDF Nyomtatás E-mail

 

 

Pierre Bessard:

Az euro, a hiányzó projekt

 

Ha szembesülünk azzal az elképzeléssel, hogy a svájci frankot az euróhoz kössük, vagy akárhogy Svájc lefogadja az eurót, mint fizetőeszközt, akkor számításba kell vennünk azokat az intézményi gyengeségeket, amelyek nyilvánvalóvá váltak a legutóbbi gazdasági válság kapcsán. Az eurónak ezek a gyengeségei sokkal kevésbé gyökereznek a központi bank specifikus monetáris politikájában, mint magában az euróban.

Még mielőtt bevezették volna, világos volt, hogy az euró egy számos hibával rendelkező elképzelés, projekt.

Az nem véletlen, hogy Milton Friedmann és Martin Feldstein rossz elképzelésnek nevezte az Európai Monetáris Uniót. Robert Barro pedig kifejezetten azzal bélyegezte meg a monetáris rendszer egységesítését Európa számára, hogy az a szolgaság útja. Valóban 4 probléma már akkor nyilvánvaló volt és ezek fent is maradtak:

  • Először is a nemzetgazdaságok bizonyos jellemző rigiditása, gondoljunk itt a minimálbérekre és túlzó szabályozásokra (itt Spanyolországra gondolhatunk, ahol a munkanélküliségi szint több mint 20%-ot ér el most).
  • Másodszor a kulturális és nyelvi akadályok, amelyek bonyolítják a munkavállalási konjunktúra szerinti helyváltoztatást Portugáliából Svédországba, amelyhez képest könnyebb az Egyesült Államokban Kaliforniából átmenni Texasba.
  • Harmadszor: a legtermelékenyebb országok pénzügyi transzfere a hiánnyal rendelkező országok felé jelentős politikai árat hordoz, olyan probléma, ami meghúzódik a jelenlegi viták mögött is.
  • Negyedszer, a szerkezeti különbségek a résztvevő régiók között. Ez az eurozónát különösen sérülékennyé teszik aszimmetrikus megrázkódtatások számára, gondoljunk itt a kínálat és a kereslet struktúrájában bekövetkező módosulásokra az egyes eltérő nemzetgazdaságokban, ami nem stabilizálható többé helyi monetáris politikával. Ezt illusztrálja például Írország esete, vagy Portugáliáé, mely utóbbi ország egy évtizede stagnál.

Fölmerül most a kérdés, e jól ismert gyengeségek ellenére miért vezették be az eurót? Az euró magától értetődik, hogy elsősorban nem egy gazdasági eszköz, hanem politikai eszköz. Immár 12 éve, hogy Bruno Frey közgazdász a Zürichi Egyetemen meghatározta két alapvető előnyét az eurónak politikusok számára- már mintha előnyökről beszélhetünk egyáltalán.

Mindenekelőtt az euró révén a politikusoknak csökken a felelősségük a financiális politika rossz döntései esetén. Az egységes pénz lehetővé teszi, hogy egy elégtelen költségvetési fegyelem következményeit más országokra hárítsák át. Egy ország inflácionista politikája korábban a saját pénz árfolyamromlásához vezetett, most azonban az összes tagországot bünteti. Az euró tehát lehetővé teszi azt, hogy valamiképpen a legfelelősségteljesebb országok kontójára lehessen élni.

Görögország példája jól szemlélteti ezt. A görög kormány egy nem versenyképes gazdaságot szubvencionált túlzottan megemelt béreivel, melyek mögött nagy erejű szakszervezetek álltak és egy kevéssé rugalmas munkaerőpiaccal. A kormányzat elrejtette a munkanélküliséget az által, hogy egy hatékonyatlan állami egy abnormális állami szektort működtetett. Hogyan finanszírozta ezt a felelőtlen politikát? Államkölcsönöket bocsátott ki, amit a bankrendszer megvásárolt, és amelyeket deponáltak Európai Központi Bank rendszerébe fedezetként.

Tehát így működik a monetáris újraelosztás Európában. A semmiből gyártott pénz apránként így emeli az árakat az egész eurozónában.

Az eladósodás és a kockáztatás így ösztönözve van arra, hogy az adósság „monetizálódjék” és ezt előre lehetett látni az euró bevezetésétől fogva. Annyira előre lehetett látni, hogy ezért volt az úgynevezett Stabilitási Paktumot kötöttek a tagállamok. Ennek keretében a deficitet a nemzetei összterméket 3 % alatt kellett volna tartani, mégis mindenki tudja, hogy ez soha nem működött. Az új pénz bevezetése után az érintett országok, mind Fr és No, máris megszegték a paktumot és tették ezt több éven keresztül. Nem véletlen, hogy elutasították, hogy egy szankciós rendszer legyen alkalmazva. Így alakult ki a köz-deficitnek egy felfutása. Az elmúlt évben az eurozóna egyetlen tagja sem respe4ktálta a 3 %-os korlátot, sőt az eladósodásnak a nemzeti össztermék 60%-os korlátját sem.

És ami az Európai intézményekre vonatkozik, azok sem tették meg a tőlük telhetőt, hogy ez a stabilitási paktum érvényesülhessen. Mivel az euró egy politikai projekt, ezért magától értetődően támogatja és tolerálja a politikusok működését. Most, hogy az Európai Biztonsági Alap és az államkölcsönök masszív megvásárlása az Európai Központi Bank részéről az államok kudarcának helyére lép látható, hogy az előzetes feltételezésünk korrekt volt.

A másik előnye az eurónak a politika számára: a centralizáció. Az egységes pénz a politikai döntéseket vitathatatlanul az EU szintjére helyezi, ahol a polgárok alig rendelkeznek kontrollal (ellenőrzési lehetőséggel).

A demokratikus deficit az EU-ban nem csupán a polgárok vétójogának a hiányában jelentkezik, hanem a politikai versengés és a rendszerek diverzitásának meggyengülésében. Az eurozónában annak a lehetőségét, hogy összehasonlítsák és válasszanak, - ahogy azt tették milliószámra  polgárok korábban, vagy teszik most Svájcban - ez lecsökken.

Ez megmagyarázza, hogy miért támogatják sok országban a politikusok az eurót. Az euró növeli az ő döntési szabadságukat a polgárok rovására. Egy EU-s központi gazdasági kormányzás reménye növekszik, ahogy a krízis nő, így az adórendszerek és a szabályozások centralizációja is. A politikai kartellizáció növekszik az euróval.

Összefoglalásul azt tudjuk megállapítani, hogy bizonyos eurozóna tagok nyilvánvalóan fokozódott a monetáris stabilitásuk. De milyen áron? A munkanélküliség az eurozónában meghaladja a 10%-ot, sőt a 13%-ot Írországban, a korábbi gazdasági csoda földjén.

Németország jobban járt ebben a pillanatban gazdasági téren; mégis fizetnie kell a piac eltorzulásáért, amelyet a különböző tagállamok uniformizálódó érdeke okoz. Ezen felül megfizet bizonyos kormányok felelőtlenségért. Legutóbb az EU Bizottság elnöke úgy becsülte, hogy a 750 milliárdos Biztonsági Alap, ami az eurozóna nehézségbe került országai számára szolgál nem más, mint csupán egy a szükséges számos intézkedésből, aminek az euró stabilizálását kell, hogy szolgálják.

Az út tehát ki van jelölve: az euró halad a centralizmus irányába és az újraelosztás irányába és, ami pénzügyileg egészséges országoktól a kevésbé jól igazgatott országok felé.

Svájcban, amely ország viszonylag szilárd maradt pénzügyi vonalon és amelynek politikája közelebb van a polgárokhoz épp ez a fejlődés az amit számításba kell vegyünk, amikor az aktuális monetáris hullámzásokról vitatkozunk.

 

2011. tavasz

 

 
< Előző   Következő >