Kezdőlap
Indián, börtönben

 

 Ifjúkorom olvasmányai között nagyon belémégett a híradás arról, hogy számos „vad” indián elpusztult a fehérek börtönében. Egyszerűen belehaltak a szabadság hiányába. Tudjuk, hogy víz nélkül nem lehet élni; élelem nélkül sem nagyon sokáig. Az igazságba vetett hit, az emberi méltóság megélése és a szabadság nélkül viszont nem érdemes.

1.

Jog és igazság bújócskája

 

Emlékszem, eleinte az sem fért a fejembe, hogyan idegenedhet el az ember-gyártotta gép az embertől. Azután megtapasztalhattam, hogyan idegenedik el az ember-fogalmazta jog tőlünk. A minden utáni poszt-modern kor pedig arra is rávilágított, hogyan idegenedhet el az ember sajátmagától.

A mezopotámiai őskultúrában „a királyság alászállt az égből”. Utána évezredeken át az uralkodók Isten nevében uralkodtak. Amikor pedig ez a rendszer megroppant, mert kiüresedett és hazuggá vált, akkor más alapot kellett keresni a közrendnek. Ennek kezdeményeként már Kr.e. félévezreddel hellén bölcselők elkezdték kialakítani a természetjogot. A kereszténységben továbbformált gondolat – annak megfelelően, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek – a katolicizmus és a reformáció gondolkodóin, s a felvilágosodás racionalistáin és liberálisain keresztül eljutott a formálódó újkori nemzetek első demokratikus alkotmányaiig. 1789-ben az „Ember és polgár jogainak nyilatkozata” ezt mondja: „A törvény a közakarat kifejeződése”.

A királyság alászállt a trónról…

Ám mire eljutott az emberekhez, azok alig ismertek rá saját akaratukra: elkezdődött az elidegenedés…  Mi történt? 1948-ban az ENSZ[1] „Az emberi jogok általános nyilatkozatában” már részletezi azt, ami addig is világos lehetett. De hát mindjárt működött a nyílt ellenerő: már Robespierre jakobinusai szükségállapotra hivatkozva bevezették a Terrort, majd ugyanezt tette Hitler is 1933-ban. A II. világháború után inkább „a gyevi bíró” elve működött: mégoly igazságos döntést is meg lehetett akadályozni a győztesek erőjogával: a vétóval.  A kényszer pedig gyorsan magára öltötte a jog talárját: a kommunista államban a „közveszélyes munkakerülés” biztosította a kényszermunka joggá átfogalmazott kötelességét.

Európa egységesülés felé vezető folyamata 1949-ben létrehozta „háttér-intézményként” az Európa Tanácsot, s az megalkotta 1950-ben „az Emberi jogok európai nyilatkozatát”. Megindult egy szervezeti fejlődés is ennek biztosítására, amely az egyes országok jogrendszerébe való belenyúlásra is felhatalmazott Európai Bírósághoz vezetett. S mivel ez a szervezet hajlik arra, hogy folyton szélesítse az emberi jogok fogalmát akár politikai, akár személyes hatalmi céllal, hát nincs mit csodálkozni azon, hogy több ország közvéleménye a strasbourgi bírákat olyan idegeneknek tekinti, akik legitimitás nélkül szólnak bele tagállami kérdésekbe.

Most nálunk éppen két jogellenesen az országba behatoló bangladesinek ítéltek meg összegeket, mert a bíróság szerint nem eléggé jól bántak velük hatóságaink. Ám korábban a vörös csillag – ha nem is viselésére, de –elviselésére is ők ítélték országunk népét (Fratanoló-ügy).

Erre illik Thierry Baudet megállapítása: „Egy szupranacionális emberi jogi bíróságnak eleve csak akkor van értelme, ha tevékenységét egy mindenki által közösen elfogadott alapvető értékekre tudja alapozni”. Az ilyen esetekben az is megfigyelhető, hogy a nemzetek fölötti szerv úgy igyekszik tágítani hatókörét, hogy az NGO[2] harcosaival összhangban emberi vágyakat címkéznek át kikövetelhető emberi jogokká.  Akik ugyanis erőszakosan hatolnak be egy másik ország területére, azok ellenségként kezelendők. Amíg nem kezdjük el ezt csócsálni, addig világos. Menekültként csak akkor fogadjuk őket, ha ténylegesen üldözöttek. Ám ez esetben sem követelőzhetnek.  Az meg a terrorszervezetekre jellemző, hogy megtámadják a segélyezést végzőket.

A hivatalos magyar és lengyel Európa-politika a nemzetállamok együttműködésében látja a jövő útját. Ez egyrészt érthető törekvés, hiszen tapasztalható, hogy a brüsszeli központokban egyre gyakrabban olyan javaslatok, sőt döntések is születnek meg, amelyek nem közös érdeket fejeznek ki, s kiváltják a tagországok egy részének ellenkezését. Ezért a nemzetek felettivé válni akaró EU a tagállamokban jelentkező ellenvéleményeket, mint elítélendő nacionalizmust bélyegzi meg. Egy sejtjeinkbe is beépülni vágyó birodalom számára kedvezőbb, ha a részét alkotó társadalmak atomjaikra szétesett, ösztön- és érdekvezérelt alattvalókból, tömegemberekből állnak, mintha az egy-egy adott közösséghez, valláshoz, szülőföldhöz, nemzethez tartozás élő valóság közöttük. Ugyanakkor az egyén szempontjából sem a konzumidiotizmusnak nevezett fogyasztási téboly, sem az egyén ájult imádata (individualizmus) nem vezet értelmes élethez. (Figyeljük csak, hogy amikor a reklám el akar valamit sózni nekünk, akkor a végső indok ez: „mert megérdemled”, „mert jár neked”. Mivel kötelesség nélkül nem lehet jog, az emberben azonnal felmerül a kérdés:

-És mivel érdemelted ki? Ne kérdezd.)

 Az egy területen élőkkel való összetartozás érzése erősíti a személyt is. Ennek kommunista vagy nemzetiszocialista módon való szétverése, avagy liberális felhígítása és felolvadása értékvesztést okoz. Az ilyen ember kifordítható magából, mint egy kesztyű: parancsra fogyaszt, tüntet és tombol. Igaz, hogy a nemzethez tartozás is fajulhat mások ellen irányuló izmusokká. Ám nem azoknak táptalajaként, hanem torzulása révén; sokszor a személyeket és közösséget ért súlyos csapások nyomán.  Jellemző, hogy a korábbi években az Európai Unió is komolyan vett valamiféle társadalmi összetartozást, hiszen beszélt alapszinten szubszidiaritásról (döntésmegosztásról, vagyis a lehetőleg személyközeli szinten történő döntéshozatalról), s főleg a fejlesztési kérdésekben hangsúlyosan számolt országnál kisebb térségekkel (régiókkal). Irányulhatott ez persze a tagállami szint központosítása ellen, de kétségtelenül a birodalmi központosítást sem erősíti. Az európai polgárokkal való kapcsolatépítés végett a lisszaboni szerződés bevezette az európai polgári kezdeményezést. Eszerint legalább hét tagországból egymillió uniós polgár aláírásával jogszabály-módosításokat lehet kezdeményezni. Azonban a kezdeményezést fogadó felet ez nem kötelezi semmire.

 Jól mutatja ezt a Székely Nemzeti Tanács által indított, a nemzeti térségekről szóló polgári kezdeményezés, amelyet az Európai Bizottság meg bejegyezni sem volt hajlandó, mint nem az Unió hatáskörébe tartozó kisebbségvédelmi ügyet. Így a folyamat egy alapvetően a felzárkóztató (kohéziós) politikát érintő ügyben odáig sem juthatott el, hogy elkezdjék az aláírásokat gyűjteni. Következő lépésben az Európai Unió Bírósága még meg is erősítette az EB elutasító döntését, mert szerinte sem vehető nyilvántartásba az olyan európai polgári kezdeményezésre irányuló javaslat, amely a nemzeti kisebbségek által lakott földrajzi területek, régiók fejlődésének előmozdítására irányul. Ezt azzal indokolta, hogy a régió fogalmát a tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetet tiszteletben tartva kell meghatározni. Ezzel közvetve igazolta a felvidéki magyarok lakta terület közigazgatási szétdarabolását és előre zöld fényt adott a román hivatalosság szerint amúgy sem létező Székelyföld feldarabolásához. Ha meggondoljuk, hogy ez a hozzáállás minden kisebbségi népcsoportnak rossz üzenet, elgondolkodhatunk azon, hogy kiket képvisel és kiket nem ez a mi uniónk…

A mai helyzet egyébként is az európai egyesülési folyamat torzulását mutatja. Ha egy ország szembefeszül a központi akaratnak, könnyen kap élére kívülről, mindenféle választási hajcihő nélkül egy pénzembert (így történt Papandreu vagy Berlusconi félreállítása). Ha Brüsszelben egy szerencsétlen hatású központi politikai lépés igénye fogalmazódik meg, az ezzel ellenkező kormányokra  torzított hírközlés pergőtüze zuhog.  Minden kihívásra a „több Európát” jelszó a válasz; s ez azt jelenti, hogy akik eddig az európai polgárok figyelembevétele nélkül döntöttek, kapjanak szabad kezet! Erre tényleg csak azt lehet, mondani, hogy talán mégsem több Európát, hanem több demokráciát!

Ugyanis a néphez való fordulás vész el, ha a pénzügyi, kormányzó és igazságszolgáltató központi szervek immár nem nemzetközi, hanem nemzetek fölötti szervekként viselkednek. Márpedig nemcsak az ENSZ, az ICJ[3] vagy a WTO[4] ilyen, hanem az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság, az Emberjogi Bíróság is (s e három utóbbi az európai együttműködés fő irányító szervei).

Persze egy nemzetinek nevezett állam is lehet részvétlen és elnyomó. Ilyenkor vannak, akik valamiféle nemzetek fölötti igazságszolgáltatást kívánnak, amely távolabb lévén a helyi érdekektől, részrehajlás nélkül dönt.  De az ilyen távoli hatalom meg a saját érdekeit követi, s még kevésbé van tekintettel a tényleges helyi viszonyokra.

A 2001-ben már súlyos zavargásokat kiváltó argentin államcsőd 2014-ben azzal köszönt vissza, hogy a több mint 15 milliárd dolláros adósságáról egy New York-i bíróság hozott olyan döntést, amely két pénzjátékos (spekulatív), ú.n. keselyű-alapnak adott igazat az ország ellenében: az alapok birtokába a 2001. évi államcsőd idején olcsón megszerzett államkötvények azonnali kifizetésére kötelezte. Erről még a Nemzetközi Valutaalap is azt mondta, hogy bármelyik bajba jutott állam tönkretehető így.

 (Csak zárójelben említeném, hogy az Argentína elleni másfél évtizedes pénztámadásban kiemelkedő szerepet játszó árfolyamjátékos, Paul Singer ugyanezt a támadást elkövette Peru és Brazzaville-Kongó ellen is. A Wikipédia szerint ő nemcsak spekuláns, de filantróp, értsd: emberbarát is. Gondolom azért, mert a keselyű tőke zsákmányából látványosan juttat valamit jótékony célokra is.)

 

Magyarország négy és fél évtizedes leépülés és járószalagon rángatás után tudott kiszabadulni a Gulág-birodalom távolabbról nézvést „legvidámabb” barakkjából. A legyilkoltakon, elűzötteken és megnyomorítottakon épült eme sajátos vidámság máig súlyos teher rajtunk. A múlttal való elszámolás – mint történelmünkben többször is – felemásra sikeredett. A változás először csupán a felszínen zajlott; az erőviszonyok nem változtak. Azután a háttérhatalom még az így elért eredményekből is elkezdett visszavenni.

A közösség érdeke alulmaradt a múlt erőivel folytatott mérkőzésben. Sok-sok bukással és többszöri nekirugaszkodással jutottunk el oda, hogy immár a nemzeti erők vették kézbe a kormányt. (Ha ez meg nem történt volna, akkor a kifosztott, megosztott országot pillanatokon belül szétveri ez a mostani új népvándorlás!) Maga a küzdelem azonban torzító hatású volt. Antall még bízott a tiszta demokrácia erejében; példaszerűen igyekezett tartani magát a népuralom elveihez. Ellenfeleit ilyesmi nem zavarta, s az alattomos erők felülkerekedtek.  Az eszköz nélküli nép 2006-ban döbbent rá, hogy nincs országa. A feltámadó felháborodás hullámán hatalomba emelt nemzeti ellenállás átvette az uralmat, de az eredményesség érdekében átvette a másik oldal harci eszközeit is. Mint a korábbiak, úgy most az új győztesek is bármit letiporva törnek a kizárólagosság felé.

A zürichi Zaccaria Giacometti professzor klasszikus megállapítása (1954) szerint  a népnek felkészültnek és politikailag érettnek kell lennie a demokráciára. Ehhez szükséges feltételek:

-       élnie kell az egyénekben és a népben a szabadság eszméjének és a természetjognak nem jogként megfogalmazva, hanem erkölcsi erőként;

-        a szabadság értékének nem fellángolásként, hanem mély politikai meggyőződésként kell uralnia a nép lelkét;

-       a közösségben élnie kell a szabadság hagyományának: az egyik nemzedék megőrzendő értékként adja át a másiknak a szabadság eszményét, mint  politikai, véleménybeli iránytűt, és a mindennapok gyakorlatán alapuló meggyőződést. (Ez volna a liberalizmus eredeti, valóban szabad elvű értelmezése.)

-       A jelenlegi nemzedék ezt a kincset ránevelés révén, a politikai gyakorlatban teszi magáévá.

Ezért Giacometti számára a népszavazás a nép politikai képzésének fontos eszköze.

Mindezt azért idéztem ide, hogy kimondhassam: a jogállam nem működik a nép nélkül. Pedig látunk erre igazán nagyszabású kísérleteket. Ám ha a jogszolgáltatás gyakran ütközik az emberek igazságérzetével, akkor a jogértelmezés mögött nincs társadalmi megegyezés. Montesquieu óta a demokrácia és az emberi jogok egyik pillére a hatalmi ágak szétválasztása; de ennek csak akkor van építő szerepe, ha ezen ágakat azonos társadalmi célok mozgatják. (Ma itthon mindennapi tapasztalat, hogy az igazságszolgáltatást más erők és célok vezérlik, mint a végrehajtó hatalmat.) S ha a klasszikus három hatalmi ághoz (végrehajtó, törvényhozó, igazságosztó hatalom) hozzászámítjuk a szintén függetlenségét hangoztató (de tapasztalhatóan nem független) tájékoztatást és a ténylegesen független pénzhatalmat (márpedig ennek a jele, hogy a Nemzeti Bank váljék „függetlenné” azoktól, akikért létrehozták) , akkor érthetővé válik azoknak az erőknek az előtérbe kerülése, amelyek a gyenge államot kívánják, a szabadrablást szabadságnak értelmező neo-liberalizmus szabadossága nevében. S ha kialakul a kormányozhatatlan állam (mondjuk előbb Görögországban vagy Macedóniában, majd Európa-szerte), akkor a jóságos Fukuyamának lesz igaza: „a jól kormányzott országoknak exportálniuk kell a kormányzási módszereiket azokba, amelyek híján vannak mindennek”.

Ha pedig nagyon-nagyon határozottan exportálják, akkor kialakul a mai Afganisztán, Irak és Líbia, valamint a szétcincált Szíria képe. És az európai polgár jobban teszi, ha nem csak a távoli szemlélő nyugalmával követi ezt a folyamatot.  Az utóbbi időben egyre sűrűbben szivárog a titkok doboza, s tűnik fel ha nem is a bábjáték egyik-másik mozgatója, de legalább a színpad behuzalozása: gondoljunk csak Jean-Claude Juncker vazallusi csókjának csattanására George Soros orcáján, avagy volt-elnök Obama videó-támogatása Macronnak a francia választási küzdelemben. (Vagy ami még keményebb tény: a pánzúgyi válság során az amerikai kongresszust is megkerülve európai nagybankok kisegítése óriási összegekkel a Federal Reserve, a – magántulajdonú, de mégis – állami jegybank részéről.)

Azt mondtam, hogy a jogállam nem működik népe nélkül. Márpedig a cselekvőképesség, s így a szuverenitás csorbul vagy éppen elvész egy nemzetek fölé épített szervezetben, mint amilyen az EU. Mivel az ilyen átadott hatalom a tagállam központi döntéshozatali jogát csapolja meg, ahogy Jean Monnet „alapító atya” kifejezte: a szuverenitás „önmegtagadásával”. Fukuyama második melléfogása (az első „a történelem vége” volt), hogy feltételezi: ugyanazon „jó” kormányzási módszerekkel lehet alávetni mohamedán, latin-amerikai, balkáni vagy távolkeleti társadalmakat.

A nemzetek-felettiség (szupranacionalizmus) elve szerint egy állam döntését felül lehet bírálni. Egy ilyen szerződés jogköröket ad a nemzettől idegen bírák kezébe. Ám komoly kérdés, hogy ki ellenőrzi az ilyen „isteni” magaslatban lángpallost forgató bírákat? Az ő hatalmuknak igazán nincsen a közakarat által választott féke vagy ellensúlya. A következmény?

 Azt látjuk most Magyarországon. Az Európai Bíróság olyan ítéletet, hozott, amely súlyosan sérti a magyarok igazságérzetét. S mivel ez a jelenség immár ismétlődik, csökkenti a magyarokban a jogkövető magatartásra való hajlandóságot. Ha az állam kiadja a kezéből az ítélkezést, akkor semmi sem biztosítja, hogy olyan döntések születnek, amelyeket tekintélyével eredményesen tud támogatni.

Itt hadd emlékeztessek a közelmúltban nagy port felverő vitára a TTIP[5] és a CETA[6] (az EU és az Egyesült Államok, valamint az EU és Kanada közötti szabadkereskedelminek nevezett egyezménytervezet) kapcsán. A legelfogadhatatlanabb része ezen megállapodás-tervezeteknek az volt, hogy vita esetén a megvádolt állam egy világ-céggel szemben egy választott bíróságnál pereskedhetett volna. A befektetési bíróság fő szempontjául – a korrupciós lehetőségektől is eltekintve – mindenképpen az üzleti haszonelv lett tervezve. Ha tehát az adott kormány más, nem gazdasági szempontjai miatt ellenez egy befektetést, akkor vígan elmarasztalható, büntethető. Márpedig könnyű belátni, hogy az állam polgárai számára a pénzszempontoknál fontosabbak lehetnek társadalompolitikai, környezetvédelmi, kulturális, vagy akár etikai szempontok is.

Azt pedig, hogy a jog nem lebeg éteri magasságban a politika, s ha úgy vesszük az érdekek felett, mi sem bizonyítja jobban, minthogy az Egyesült Államokban egy szövetségi bíró kinevezése nyíltan politikai ügy. Láthattuk a közelmúltban is, amikor azon ment a birok, hogy a demokrata ellenzék meg tudja-e akadályozni azt, hogy Trump nevezze ki a testület következő tagját. Annyira politikai érdekérvényesítésről van szó, hogy a legfelsőbb bírósági kinevezést elnyerő konzervatív Neil Gorsuchnak a bírói székbe kerülése még egy parlamenti házszabály-módosítást is megért az elnöknek.



[1] Egyesült Nemzetek Szervezete, angolosan:UNO.

[2] Non-Government Organizations, vagyis nem kormányzati (lobbi-)szervezetek.

[3] International Court of Justice, vagyis Nemzetközi Bíróság.

[4] World trade Organization, vagyis Világkereskedelmi szervezet.

[5] Transatlantic Trade and Investment Partnership, vagyis Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség.

[6] Comprehensive Economic and Trade Agreement, vagyis Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezmény.

 
Felhívás Nemzeti Zarándoklatra Székelyföld Megmaradásáért

FELHÍVÁS NEMZETI ZARÁNDOKLATRA SZÉKELYFÖLD MEGMARADÁSÁÉRT

 

Vannak történelmi pillanatok, amikor az ember zsigereiben érzi, hogy mit kell tenni.

1920. június 4. után tudtuk, hogy semmi értelme a véres szembeszállásnak. Tudtuk, hogy őrizni kell minden csepp magyar vért, minden magyar életet a jövőnek. A keresztre feszített Magyarország elszakított részein véres megtorlással tomboltak az új gazdák.

1956. október 23. után tudtuk, hogy gerincét roppantották e nemzetnek égbe kiáltó árulásokkal, mégis a fájdalom talaján újjá tudott születni a Hit, és a Regnum Marianum üszkös romjait borító virághegy az Életet hirdette.

Ma „kis Trianon” küszöbén áll a nemzet. Ma tudjuk, hogy mit kell cselekedni? !

Most éppen a román kormányon keresztül vicsorog a sátán s utolsó nagy dühében a Székelyföldet akarja felfalni.

Most segítenünk kell. Segítenünk kell nem csak székely testvéreinknek, de a mellettük élő, a Teremtés rendjét még értő, s így emberi léptékben gondolkodni, cselekedni képes román ajkú embertársainknak is.

Segítenünk kell a Mindenség mércéjével mérve is jó döntést hozni Székelyföld egységének megmaradása ügyében.

Soha más ellen, mindig csak magunkért. Szeretettel, békességben, de határozottan.

Vannak történelmi pillanatok, amikor az ember zsigereiben érzi, hogy mit kell tenni.

Most nem elég egyetérteni a céllal, most jelen kell lenni,- személyesen!

Ezért

NEMZETI ZARÁNDOKLATOT

hirdetek, és hívok minden igaz szívű magyar embert, hogy csatlakozzon.

A zarándoklat gépkocsis konvojjal valósul meg.

Kérem, hogy mindenki hozzon magával egy szál virágot, a béke a szeretet és a hit jegyében.

Ezeket a virágokat a Csíksomlyó-i Kegytemplomban helyezzük el Boldogasszony oltárán azzal a kéréssel, hogy segítsen megőrizni Székelyföld egységét.

Segítsen elkerülni egy újabb Trianont!

Az úton mindenki saját felelősségére vesz részt. Étkezését minden zarándok egyénileg oldja meg. A zarándokszállásra ki-ki hozza magával saját ágyneműjét, hálózsákját.

Csíksomlyótól Gergely István, Tiszti segíti a boldogulásunkat.

2013. október 26.-án reggel 7:00 órakor indulunk útnak. Az indulási időpont pontos betartása miatt 6:45-ig kérek szépen minden résztvevőt a helyszínre (Campona előtti parkoló, 1222 Budapest, Nagytétényi út 37-43) megérkezni.

Miután hosszú út áll előttünk, nem tudunk senkire sem várakozni.

Indulás előtt öt perces eligazítást követően közös imával kezdjük a zarándoklatot.

Másnap 11 órától csatlakozva székely testvéreinkhez részt veszünk az ökumenikus istentiszteleten, valamint az ottani programokon.

A hazafelé vezető úton egyénileg haladunk, nem konvojban jövünk.

 

Az ingyenes zarándokszálláson csak a bejelentkezett zarándokok tudnak megszállni.

Ezért kérek mindenkit, hogy részvételi szándékát (a gépkocsik és a zarándokok pontos számát, gyermekeket is beleértve) jelezze a megadott e-mail címen: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

 

Aki 10 év alatti kisgyermeket is hoz magával, kérem, hogy ezt külön jelezze előre, mert a kis gyermekes zarándokokat székely családoknál fogjuk elszállásolni.

Minden gépkocsi rendelkezzen a nemzetközi zöldkártyával és minden utas a megfelelő úti-okmányokkal (személyigazolvány/útlevél).

A román törvények értelmében, Romániában útdíjat kell fizetni. Ennek ára: 3 EUR/7 nap. Ennél rövidebb időre nem lehet megváltani. Az útdíjat előre meg lehet vásárolni a http://www.roviniete.ro/hu/ linken, vagy a határ túlsó oldalán benzinkútnál.

Aki velünk szeretne tartani, de nincs gépkocsija, keressen a családi, baráti körében olyan embereket, akiknek van és szervezzék össze a közös utazásukat.

Külön kérek szépen mindenkit, hogy senki se hozzon magával semmilyen törvénybe ütköző tárgyat, jelképet. Mi zarándokok vagyunk, a hit és a szeretet erejével, nem tüntetők.

S végül, de nem utolsó sorban készüljünk lélekben is az útra. Készüljünk a Boldogasszonnyal való találkozásra, fogalmazzuk meg szívünkben a hozzá intézendő kérésünket.

 

Szeretettel,

Nirschné Henn Edith
+36-30/90-50-457

 
Kelemen András ünnepi köszöntője - "Nyugat-Európa Kelet-Európáért" program

 

 

Ünnepi köszöntő

a „Nyugat Európa Kelet Európáért” program

„Regionális és szektoriális stratégiák, mint a szlovákiai/felvidéki magyar közösség megmaradásának eszközei” c. konferenciáján

2013. április 26, Érd

Üdvözlöm a konferencia résztvevőit, úgyis mint Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének munkatársa, aki ezen megbizatása óta azon dolgozik, hogy az Országházból a Nemzet Háza legyen.

Megkapván Veress László kabinetfőnöktől a meghívót a mai rendezvényre, eltűnődtem a címén:

igen, valóban meg kellene már hirdetni , hogy Nyugat-Európa tegyen valamit a kontinens keleti feléért.

Mert a fanyűvő orkánként újabb és újabb országot elsodró nagy európai válság közepette csupán azt látjuk, hogy egymást okolja Észak és Dél, Nyugat és Kelet. Európa boldogabbik fele így szól: - Fizessetek ostobaságotokért! Csak akkor segítünk, ha mindeneteket ideadjátok! S a fejletlenebb országok népe erre így válaszol:

- Eddig is ezt tettük. Folyton úgy segítettetek, hogy ti lettetek gazdagabbak.

De az önzés nem csak a nagypolitikában úr. Magyarországon évtizedek óta azt hallom, hogy kötelességünk segíteni a határainkon kívülre került testvéreinken. Be is terveznek a költségvetésbe ilyen részt. Körülbelül minden ezer forintból 1-et.  Valljuk be, nem nagy segítség ez. Alamizsna ahhoz képest, amit túlparton élő magyarok tesznek hozzá a magyar országlakosok életéhez. Erről is kellene egyszer már beszélni! A rendszerváltozás táján például az áttelepülő orvosok mentették meg a magyarországi egészségügyi alapellátást… S ki gondolta már végig, hogy mit köszönhet Magyarország annak a ténynek, hogy  bevándorlóinak nagy része nem idegen?!

Úgyhogy érdemes azon egy kicsit elgondolkozni, hogy ki segít kicsodán? S hogy a keresztény felebarátiság éppen úgy működik, hogy ha segítek máson, magamon is segítettem.

A tanácskozás címét, a „regionális és szektoriális stratégiákat” pedig nem tudom másként értelmezni, mint egymásrautaltságunk felismerését. Ahogy a kenyér elszárad, ha lefejtjük a héját, úgy tartozunk össze mindnyájan, a határok egyik és másik oldalán. És ennek felismerése adhatja csak azt az erőt, ami legyőzi a csüggedést, azt a jelenséget, amit a felvidéki Haut Zoltán úgy fest le, hogy

„… búsulnak a bércek felvidék felett,

Szomorú szemük, szinte délre nézni fél…

(Üzenet a felvidéki hegyeknek)

Ha 2004. december 5-ére gondolunk, azt mondhatjuk: így van. S ha arra gondolunk, hogy a magyar állampolgárság megteremtett lehetőségére milyen megtorlás érkezett válaszul, akkor is.

Ám ha arra gondolunk, hogy nemrég, március 10-én, a székely szabadság napján Románia szívében 30.000 ember tüntetett méltósággal az önrendelkezés mellett, akkor érezhetjük az erőt az induló polgári kezdeményezés mögött. S amikor a közigazgatásban is megjelenő összetartozásért küzdenek Székelyföldön, annak az 1996-ban Felvidéken durván szétdarabolt magyarság számára is fontos üzenete van. Ha pedig Nyugat-Európa számos autonómiájára tekintünk, elmondhatjuk, hogy bizony tehet valamit Nyugat-Európa keletebbre eső részeiért.

De ebben csak mi lehetünk a kovász.

Hogyan?

Babits-csal szólva: „Erős igazsággal az erőszak ellen”

(Áldás a magyarra)

 

Ezzel kívánok jó tanácskozást! 

 
II. Csángó Zarándoklat

 

A Magyarországért Kulturális Egyesület részt vesz a II. Csángó zarándoklat megvalósításában.

 Image

 Image

 
112 éve született Esterházy János

 

 

112 éve született Esterházy János

1901. március 14-én született Esterházy János. Ebből az alkalomból emléktáblát avattak az Országházban a Magyar Összefogás Bizottságának üléstermében, amely ettől fogva az ő nevét viseli. Belépve a terembe, az elnökséggel szembeni falon egy budai tájképet pillantunk meg, előterében a Vár tövében álló Szent György-szoborral. A Nagy Lajos királyunk idejében élt kolozsvári testvérpár sárkányölő szobrának eredetije ma a prágai várban, a Hradzsinban áll. Ez a mestermű éppúgy, mint Esterházy János emléktáblája összeköt minket visegrádi országokat. A Szent György-szobor mai napig azt üzeni népeinknek, hogy az alvilági erők legyőzhetőek. S immár csaknem 70 évvel a II. Világháború befejezte után végre itt az ideje, hogy Prágától Budapestig meghalljuk ezt az üzenetet. Itt az ideje annak, hogy elmúljék a „vae victis” – jaj, a legyőzöttnek! - logikája és igazságot szolgáltassuk azoknak, akik az embertelenség legsötétebb napjaiban is meg tudták őrizni emberségüket; s különösen azoknak, akik merték ekkor is vállalni, hogy kisugározzák ezt környezetükre: kimondván a szeretet igazságát és fellépve az üldözöttek védelmében.

Szörnyű szenvedéseid ellenére boldog vagy te, Magyarország, hogy a megsemmisítő pusztítás korában, történelmünk legsötétebb óráiban is felcsillanhatott fiaidban a kegyelem fénye! A józan ésszel kilátástalannak ítélhető helyzetben, a testi és lelki pusztulás örvényében mindig akadt, aki legyőzte a személyét és közösségünket egyaránt fenyegető rettenetet és felmutatta a nemzet igazi fényét. Felemelő érzés tudni, hogy akadtak olyanok, mint Mindszenti József vagy Márton Áron. S még felemelőbb, hogy nemcsak az egyházak felelős vezetői között, hanem a napjainkban sokszor joggal lenézett politika művelői között is akadt fényességes csillag. Legfényesebbje Esterházy János. A diktatúrák az ő emlékét is meggyalázni törekedtek, s fontos, hogy a reá kimondott háborús bűnösség ellen a teljes rehabilitálásig küzdjünk. Így gondolta ezt az Országgyűlés, amikor a jelen parlamenti ciklusban, 2011-ben Esterházy-emlékülést tartott a Felsőházi Teremben.

Életét és tetteit tanulmányozva egyértelműen látszik, hogy ha csupán saját személyére gondol, többször is kitérhetett volna az őt elpusztítással fenyegető gonosz hatalmak elől. Megvolt a lehetősége, hogy a Felvidék magyarjainak többségével visszatérjen Magyarországhoz. S előre lehetett látni, hogy egyedüli kiállásával nem mentheti meg a Szlovákiában is pusztulásba lökött zsidóságot. S azt is, hogy ordas gyűlöletet kelt egyértelmű közösségi feladatvállalása, az üldözöttek mellé állása. Olyan gyűlöletet, amely holtában sem ereszti, s emlékét folyamatosan bemocskolni törekszik. Háborús bűnösnek kiáltja ki azt, aki közösségéért él, s aki felebaráti összetartozásnak ad hangot az embertelenség tombolása közepette.

A hazug vád lehet akármilyen hangos és szívós, vállalnunk kell, hogy felemeljük vele szemben hangunkat. Vállalnunk, hogy az Ország Háza befogadja és óvja értékeinket. S bíznunk abban, amit egy másik sorsüldözött magyar, Wass Albert mond: „a csillagok járása változó”. A háborús bűnösség vádja már 1993-ban megroppant, amikor az orosz legfelsőbb bíróság kimondta ítéletének semmisségét és rehabilitálta őt.  Lengyelország 2009-ben a Polonia Restituta díjjal tűntette ki embermentő tevékenységéért, 2011-ben pedig a lengyel szenátus elnöke jelenlétében lepleztem le varsói szobrát. S amikor 2011-ben a prágai Motol köztemetőben, a kommunizmus áldozatainak emlékművénél letettem koszorúmat, tudatában voltam, hogy már Csehországban is megtört a jég, hiszen a cseh külügyminiszter jóval korábban: 2007-ben kijelentette, hogy tiszteli Esterházy János háború alatti állásfoglalását. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2011-ben a New York-i Rágalmazás-ellenes Líga is díj-átadással ismerte el üldözötteket mentő tevékenységét, akkor fogalmazhatunk úgy, hogy immár csupán szülőföldjén számkivetett. Ha majd Szlovákia is elismeri Esterházy János emberi nagyságát, akkor válik teljessé az a folyamat amit Trianon akart lehetetlenné tenni a térségünk népeinek összeugrasztásával, amit azután a Benes-i dekrétumok teljesítettek ki – s aminek szellemét, függetlenné válván rögtön elkezdtünk rendezni a visegrádi folyamattal. Már ma is látszik, hogy nemcsak politikailag, de erkölcsileg is a legnagyobb tett: az összefogás  elkezdi hozni gyümölcsét.

Eszterházy János emléktáblája pedig valami korunkban szokatlan jelenségre hívja fel a figyelmünket. Arra, hogy a – közhittel és gyakori tapasztalatunkkal ellentétben - politika és az erkölcs nem feltétlen áll szemben egymással. Vehetjük ezt a táblát a politikai erkölcs emlékművének is, s mint ilyennek, legmegfelelőbb helye épp az Ország Házában van.  Jelképes erejű tett, hogy az Országházon belül is az a terem kapja Esterházy János nevét, ahol a Magyar Összefogás Bizottsága ülésezik és hozza nemzetpolitikai döntéseit. S akár ennek az épületnek a túlsó oldalán a Bibó-emléktábla, létével bizonyítja azt, hogy létezik olyan emberi nagyság, amely a Szózatban foglalt rendületlen hűséget valósítja meg.

Ezzel a méltó megemlékezéssel is a magyar lélek költözik vissza a Duna-parti megújuló épületbe, s így válik az Ország Háza lépésről-lépésre a Nemzet Házává. Már akkor megkezdődött ez a folyamat, amikor a népfelséget megkoronázván a 2000. év kezdetén itt lelt otthonra a számkivetésből hazatért Szent Korona. Kiteljesítvén Reményik Sándor igazságát, azt hogy  

„Országokat lehet szétdarabolni:

Nem lehet legyilkolni lelkeket.”

Így  költözött a mostani márciusban közénk Eszterházy János szelleme.          

Budapest, 2013. március 18.

Dr. Kelemen András

 

 
Felhívás a szerbiai magyarellenes támadások ügyében

 

Felhívás a szerbiai magyarellenes támadások ügyében 

 

 Immár úgy látszik, hogy a január végi magyar-ellenes támadásokkal a magyarok kiűzetésének újabb hulláma indult el a Délvidéken. Temerin után Óbecse, Újvidék, és most Szabadka következett. Folyamatos tapasztalatunk az, hogy a szerbiai magyar-ellenes támadások évtizedes ismétlődő sorozatának nem akar végeszakadni. Pedig a nemzeti kisebbség elleni támadásokkal már 2004-ben foglalkozott az Európai Parlament és 2008-ban az Európa Tanács, rámutatva az embertelenségek megszűntetésének demokratikus eszközeire.

A két nép békés jövője érdekében február 4-i nyílt levelünkben  felkértük a magyarországi Szerb Országos Önkormányzatot és a Magyarországon élő jóérzésű szerb embereket, hogy a civil társadalom eszközeivel adjanak hangot annak az igénynek, hogy biztosítsa végre a szerb kormány az etnikai alapú incidensek hatékony kivizsgálását és a vonatkozó jogszabályok következetes alkalmazását az elkövetők ellen. Segítsen megértetni a szerb kormánnyal és közvéleménnyel, hogy a jószomszédság lehetősége vész el Szerbia számára épp akkor, amikor a Szerbiáról szóló országjelentés fekszik az Európai Parlament asztalán.

Nyílt levelünk visszhangtalan maradt. Ennyire hiányzik a kisebbségek közötti szolidaritás Magyarországon?

 

Budapest, 2013. február 21.                  dr. Kelemen András

                                                 a Magyarországért Kulturális Egyesület elnöke,

        a Nemzeti Fórum Egyesület alelnöke,

       a Civil Együttműködési Tanácskozás és

Civil Összefogás Fórum szóvivője

 

 
Dr. Kelemen András az Echo Tv-ben
 
 
Dr. Kelemen András, a Magyarországért Egyesület elnöke az Echo Tv Jelen-Időben című műsor vendége volt. A videót az alábbi linken tekinthetik meg, a vonatkozó rész 12:44 perctől látható.
 
 

 
Kelemen András beszédei Délvidéken

 

Kelemen András, a Magyarországért Egyesület elnökének beszéde  2012. november 1-én  az újvidéki és temerini kegyeleti ünnepségen a II. világháború végén – és a béke első hónapjaiban - ártatlanul lemészárolt magyar áldozatokra emlékezve, a tovább feliratra kattintva olvasható:

>>>Tovább>>>

 A rendezvényről készült képeket Facebook  oldalunkon a Fényképek, "Délvidék 2012 november 1" című mappában lehet megtekinteni

 
Védelem a kisközösségeknek

 

A Magyar Nemzetben 2012. október 1-én megjelent "Védelem a kisközösségeknek" című cikkben Varga István a Magyarországért Egyesület elnöke szerepel

Bővebb információért látogassa meg az Egyesület Facebook oldalát: http://www.facebook.com/pages/Magyarorsz%C3%A1g%C3%A9rt-Egyes%C3%BClet/498296616866570

 

 
Mozgalom
 
  
 
2012. szeptember 14-én a Magyarországért Egyesület és a Győr-Moson-Sopron megyei Agrárkamara rendezésében újabb megbeszélést tartottunk, melynek során megalakult az Összefogás a Szülőföldért mozgalom. Kialakult állásfoglalásunkat az alábbiakban közöljük:
 
 
 
________________________________________________________________________________
 
 
 
 
 
 
 
Sose hull le a vörös csillag?

 

Sose hull le a vörös csillag?

Szegény Ady Endre, még abban a naiv hitben, hogy a vörös csillag a munkásokat felszabadító mozgalom jelképe, leírta, hogy „Nap, Hold, Vénusz lehullott régen, S ő dölyföl a keleti égen”. És láss csodát, tudatlanul is próféta lett.

2011. november 3-án kelt ítéletével az Európai Emberjogi Bíróság elmarasztalta és pénzbüntetésre ítélte Magyarországot azért, mert nálunk önkényuralmi jelképként nyilvános viselése tiltott.

A döntés nagy felháborodást keltett mindazokban, akik szeretik azt hinni, hogy a jognak és igazságnak karonfogva kellene járnia.

Ezért a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) felkérte Kelemen Andrást, a Magyarországért Egyesület elnökét arra, hogy fogalmazzon az ügyben a magyar társadalom nevében levelet a nevezett Bíróság elnökéhez.

Szövege itt olvasható: Nyílt levél az Európai Emberjogi Bíróság elnökének


Ide tartozik, hogy Strasbourgban az Európa Tanács parlamenti elnökeinek konferenciáján az Emberi Jogi Bíróság működésével kapcsolatos vitában a magyar parlament elnöke Kövér László ismét leszögezte álláspontunkat.
(
A felszólalás szövege itt olvasható.)

 Image

 

 

Kövér László beszéde. 

 Image

A strasbourgi Bíróság elnöke „nagy figyelemmel” hallgatja parlamentünk elnökének felszólalását.

 

 

 
További tartalom...
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 Következő > Utolsó >>

Találatok 1 - 12 / 61